Mégsem emberi bőr borította a Harvardon talált könyveket

harvardPár éve találtak rá három olyan régi kiadványra az amerikai egyetemen, melyek puha kötését gyanúsnak találták, s az egyikben talált bejegyzés alapján arra jutottak a szakértők, egy élve megnyúzott ember bőrébe „csomagolták” a könyvet.

A bejegyzés írója szerint 1632-ben került hozzá a könyv, melyet kedves barátja, Jonas Wright bőre takar, akit elevenen megnyúztak.

Az első és hátsó borítóból, a kötésből és a ragasztásból vett DNS mintákat megvizsgálva azonban sikerült kimutatni, hogy a könyvet báránybőr fedi, így elképzelhető, hogy Jonas Wright maga a bárány volt, vagy csak a bejegyzés írójának volt túl élénk a fantáziája. Az sem kizárt azonban, hogy a bejegyzés valóban emberről szól, és a borítást időközben kicserélték.

Hála az új tudományos módszereknek, több éves találgatás végére került pont a Harvardon.

Forrás: Et Seq