Shakespeare-aukció

firstfolioWilliam Shakespeare összegyűjtött drámáinak első négy kiadása, köztük a nevezetes Első fólió egy-egy példányát árverezi el májusban Londonban a Christie’s aukciós ház, amely az árverést a bárd halálának négyszázadik évfordulójához időzítette. Az árverést május 25-én rendezik meg a brit fővárosban. Az irodalomtörténészek által Első fólióként emlegetett drámagyűjtemény eladása lesz az aukció fénypontja.
Az Első fólió William Shakespeare darabjainak 1623-ban megjelent első gyűjteménye, amely a neki tulajdonított harminchat színpadi művet tartalmazza. A teljes címén Mr. William Shakespeare vígjátékai, királydrámái és tragédiái című gyűjteményt mintegy 750 példányban nyomtatták ki.
Az Első fólióból a kutatók mai ismeretei szerint mindössze 234 maradt fenn. A kalapács alá kerülő példány becsült értéke elérheti az 1,2 millió fontot (470 millió forintot) – írta a Christie’s.
A négy fóliót, az első négy kiadást április 1. és 8. között egy New Yorki kiállításon mutatatták be, Londonban pedig az aukciót megelőzően szerdától tekinthető meg április 28-ig, ugyanis Shakespeare halálának négyszázadik évfordulója április 23-ára esik. Az árverés előtt, májusban még egyszer közszemlére teszik az érékes kollekciót.
Az árverési piacon először fordul meg a Harmadik fólió, amelyet 1664-ben adtak ki és becsült értéke 300-400 ezer font (117-156 millió forint), valamint az 1685-ben megjelent Negyedik fólió, amely 15-20 ezer fontot (6-8 millió forintot) érhet. A két kiadás a híres Shuckburgh-gyűjteményből származik.
A Harmadik fóliót értékesebbnek tartják, mint a Második fóliót, mivel a harmadik példányainak zöme odaveszett a nagy londoni tűzvészben, 1666-ban. Az árverésre kerülő példány különlegessége továbbá, hogy egészen jó állapotban maradt fönn.
Az Első fólió annak idején nagy sikert aratott, alig kilenc évvel később, 1632-ben követte a Második fólió kiadása, amely az Első fólió lapjainak hű reprintje volt.
Az árverésen megvásárolható Második fólió már Martin Droeshout híres Shakespeare-portréját is tartalmazza. A kiadvány értékét 180-250 ezer fontra (70-98 millió forintra) becsülte a Christie’s. (Forrás: MTI)



Könyvfesztivál

konyvfesztivalMa nyitja meg kapuit a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. A könyv és a szerzői jogok április 23-i világnapjához (Shakespeare és Cervantes halálának napjához) időzített kiállítás és vásár április 24-ig várja az érdeklődőket. A díszvendég író a norvég Jostein Gaarder, a díszvendég ország Szlovákia lesz.

A magyar könyvkultúra legrangosabb nemzetközi eseményévé vált találkozó bemutatkozási lehetőséget biztosít az íróknak, üzletkötési és szellemi fórumot a szakmának, a magyar és külföldi könyvkiadóknak, könyvkereskedőknek, könyvtárosoknak és könyvrajongóknak. Idén is több mint 30 ország – köztük két évtized szünet után Csehország – állít standot, valamint több mint 400 program, mintegy 200 új kötet és 600 szerző, író, tudós és művész várja az érdeklődőket. A látogatottság évek óta magas, az 50-60 ezer látogató csaknem 50 ezer kötet, köztük több száz újdonság közül válogathat. A rendezvény sajátossága, hogy az európai könyvvásárok gyakorlatától eltérően a kiállított könyvek a helyszínen meg is vásárolhatók, a Millenáris e négy nap alatt Európa legnagyobb könyvesboltjaként működik.



8 óra munka, 8 óra olvasás…

wbcdÁprilis 23-án a Könyvek és Szerzői Jogok Világnapján Bősze Ádám zenetörténész, antikvárius reggel 8 és délután 4 óra között kedvenc zenei könyveiből olvas fel az odalátogatóknak. A rövid szünetekben Stéphane Marchiset zongorázik. Bősze elmondta, akciójával egyrészt az olvasásra, a zenéről szóló könyvek olvasására, másrészt az ILAB World Book and Copyright Day eseményére szeretné felhívni a figyelmet. Az esemény ingyenesen látogatható. Helyszín: Bősze Ádám Zenei Antikvárium, 1077 Budapest, Király u. 77. (Bejárat a Csengery utca felől.)



Széttépett esztendők

szettepettSzéttépett esztendők 1938-1944. A holokauszt budapesti megéléstörténete című kiállítás a zentai Városi Múzeumban került a közönség elé. Az elmúlt évek személyi és családi iratokra irányuló intenzív gyűjtőmunkája, valamint a korábban alig kutatott és a tág értelemben vett Holokauszt-tematika szempontjából alig vagy egyáltalán nem hasznosított levéltári irategyüttesekben folytatott feltárás és adatbázis-építés eredményei tették lehetővé, hogy – nagyobbrészt új források felhasználásával és közzétételével – a diszkrimináció és üldöztetés egyéni, családi, közösségi szintű megélése és feldolgozása került a kiállítás középpontjába. A kiállítás alulnézetből, hétköznapi emberek mindennapi éltének dokumentumai alapján mutatja be, mit is jelentett a budapestiek számára a megkülönböztetés, az üldöztetés a gyakorlatban: a zsidótlanított munkahelyeken és cserkészcsapatokban, a zsidók számára többé nem látogatható köztereken, a csillagos vagy vegyes házakban. Fotók, személyes dokumentumok, okmányok, levelezések, naplórészletek és hivatalos leiratok, kimutatások, jegyzőkönyvek, beadványok, jelentések és feljelentések tükrében áll össze megannyi zsidó és nemzsidó sors panorámaképe: a Holokauszt budapesti megéléstörténete. (Forrás: MTI)



Krimibe illő

Sir Arthur Conan Doyle

Sir Arthur Conan Doyle

Arthur Conan Doyle brit író, Sherlock Holmes alakjának kitalálója kézzel írott krimivázlatát árverezik el New Yorkban április 11-én. A görög tolmács című krimihez írt 1893-as kézirat ára előzetesen 400 ezer dollárra (110,4 millió forintra) becsülhető – közölte a Bonhams aukciósház. Aukcióra bocsátják A Thor-híd rejtélye című krimi 1922-es kéziratát, valamint az egyik leghíresebb Sherlock Holmes-regény, A sátán kutyája című kötet egyik kézzel írott oldalát is 1901-ből. Utóbbi kézirat egyes oldalait reklámcélokból szétosztogatták az Egyesült Államokban a könyvesboltok között. A most aukcióra bocsátott oldal 150 ezer dollárt (41,5 millió forintot) is érhet. (Forrás: MTI)